Szeged és Hódmezővásárhely városok közötti szakaszon valósult meg Magyarország első integrált villamos és nagyvasúti „Tram-Train” rendszere.
A vasútvillamos lényege, hogy a járművek mind a nagyvasúti, mind a villamospályán az ottani közlekedési szabályoknak megfelelően közlekedni tudnak és közvetlen kapcsolatot biztosítanak városok között.
A projekt az alábbi kivitelezési szerződéseket érintette:
- Szeged – Hódmezővásárhely nagyvasúti munkák
- Szeged – Hódmezővásárhely közúti vasúti munkák és
- Szeged–Hódmezővásárhely kiegészítő építési munkák.
Szeged – Hódmezővásárhely tram-train létesítése: nagyvasúti munkák
Szeged-Rókus elágazás és Hódmezővásárhelyi Népkert megállóhelyek közötti
22 vkm-es szakasz a meglevő nagyvasúti pálya 100 km/h-s pályasebességre történő emelésével újult meg. A tervezett menetrend megvalósítása érdekében új második vágány építésére is sor kerül Szeged-Rókus elágazás – Baktó elágazás, valamint Sártó elágazás – Kopáncs állomások között, továbbá megtörtént az Algyői Tisza-híd részleges felújítására, megerősítésére.
A projekt kivitelezése kapcsán Algyő állomás környezetének korszerűsítése (új utasperon, P+R parkló), valamint Algyő állomásépület részleges-, és Hódmezővásárhelyi Népkert állomásépület teljes átépítése is megtörtént. Megvalósult továbbá a biztosítóberendezési rendszer rekonstrukciója, és a központi forgalomirányítás kiépítése Szeged-Rókus elágazás és Hódmezővásárhelyi Népkert közötti szakaszon.
Szeged – Hódmezővásárhely tram-train létesítése: közúti vasúti munkák
A nagyvasúti munkákhoz kapcsolódóan Hódmezővásárhelyen 3,6 km hosszon egyvágányú városi villamosvonal épült, 5 megállóhellyel és 1 végállomással.
A nyomvonal Hódmezővásárhelyi Népkert megállóhelynél ágazik ki a nagyvasútból, majd az
Ady Endre utca – Tóalj utca – Szőnyi utca – Andrássy utca – Bajcsy Zsilinszky utca útvonalon a Hódmezővásárhely állomás mellett létesülő végállomásig vezet. A projekt részét képezte a villamos pálya, megállóhelyek, kapcsolódó útburkolat, parkolók, közúti csomópontok kiépítése. Ezen a szakaszon kiépült a 600 V-DC felsővezeték-hálózat (teljes rendszer), beleértve az áramátalakítót is.
Szeged–Hódmezővásárhely tram-train létesítése, kiegészítő építési munkák
A kivitelezés Szeged-Rendező pályaudvaron komplex, valamennyi szakágat magába foglaló karbantartó bázis (járműtelep) kiépítését jelentette.
Az üzemeltetői elvárás alapján Tram-train szerelvények, új és meglévő vasúti személykocsi karbantartóbázisának kialakítása MÁV-START ZRt. telephelyén, a mozdonyszín és a tároló vágányok közötti területen történik, ezzel biztosítva, hogy valamennyi jármű karbantartási tevékenységet azonos helyen lehessen végezni.
A járműtelep biztosítja többek között:
a tram-train szerelvények, motorvonatok és a kocsik egyidejű vizsgálatára alkalmas, többszintű álláshelyeket,
a javításhoz, karbantartáshoz korszerű szerszámok, berendezések, diagnosztikai eszközök biztosítását,
A létesítmények jó megközelítését, megkerülését biztosító vágányokat és kitérőkapcsolatokat,
az egymást nem keresztező technológiai sorrendhez szükséges telepelrendezés.
Beruházás befejezése: 2021.03.31., 2021.11.22., 2022.04.08
Beruházás értéke: 39,056 Mrd Ft
A beruházás során társaságunk biztosította a projektvezetést, lebonyolítási feladatokat látott
el, valamint biztosította a szakági műszaki ellenőr szakemberek egy részét.